Hová tűnt a devizahitelesek pénze ?

A devizahitelezés valódi súlyát Magyarországon legjobban a számok tükrében lehet megérteni, ennek érdekében most számokkal és tényekkel kívánok szolgálni.  


Hová tűnt a devizahitelesek pénze ? 


A lakossági devizahitel állomány 2008. december 31-én 6552,2 milliárd forint volt, amely az összes lakossági hitel 68,5%-át tette ki. Ez a kb. 6,6 billiárd (1 billiárd= 1000 milliárd) a 2010. évi GDP 24 %-a volt. 

Az idegen devizában, jellemzően svájci frankban és japán jenben denominált hitelek esetében a kedvezőtlen irányú árfolyamváltozás, azaz a forintgyengülés, árfolyam típusú veszteséget eredményezett. 

Az elszenvedett árfolyamveszteség meghatározásához induljunk ki a 6552,2 milliárd forintból, azaz a forintnak a 10 %-os gyengülése 655 milliárd forint veszteséget jelentett a devizahiteles ügyfeleknek, de sajnos a forint nem csak 10 %-ot gyengült, hanem ennek a többszörösét. 

Az ismereteim szerint (10 éve fogyasztóvédelemmel foglalkozom) az ügyfelek többsége 140-160 Ft/ 1 CHF árfolyam mellett kötötte ezeket a szerződéseket, 2006-2008 közötti időszakban. 

Az ügyfelek veszteségének mértéke így akár 60-70 %-os volt, mely az aktuálisan  devizában fennálló tőketartozás és törlesztőrészlet drasztikus és elviselhetetlen szintű emelkedését okozta.  

....de hova is tűnt a devizahitelesek pénze, először nézzük meg, mennyi pénzről is van szó, kiindulva a 2008-as adatokból és az elszenvedett árfolyam típusú veszteség mértékéből + a kamatokból, akkor hozzávetőlegesen kb. 12 billiárd forint, illetve 12.000 milliárd forint, azaz tizenkettőezer-milliárd forint.... ami ugye az eredeti devizahitel állománynak a kétszerese, tehát a devizahiteles ügyfélcsoport összességében ezermilliárdokban mérhető veszteséget szenvedett el a forintgyengülés következtében. 

Akkor már kiderült, hogy itt mi most ezermilliárdokat keresünk, állapítsuk meg, hogy az ügyfelek ezermilliárdos vesztesége egyben a teljes magyar gazdaság vesztesége is, hiszen ezeket az ezermilliárdokat az ügyfelek nem tudják a boltokban elkölteni, ebből nem tudnak szolgáltatásokat vásárolni, ezeket az összegeket a devizában nyilvántartott tőketartozás és a törlesztőrészlet felemésztette.  

A fentiek alapján ki lehet jelenteni, hogy a devizahitelezés, közvetve az egész ország vesztesége ! -viszont ebben a kontextusban nem igazán foglalkozott a hatalmi elit és a politika a devizahitelezéssel, mindig külön lapon emlegetve a devizahiteleseket akarták "megmenteni", persze úgy, hogy közben ... nem járhatnak jobban mint a forinthitelesek.... nem tartottak pisztolyt a fejükhöz.... felelőtlenek.... minek vették fel...stb. jelzőket és minősítéseket ragasztották erre az ügyfélcsoportra, amikor a teljes gazdaság és a benne dolgozó munkavállalók milliói, vállalkozások százezrei érintettek, még azok is, akik nem devizahitelesek. 

Az én határozott véleményem szerint a forint ezermilliárdok nem tűntek el nyomtalanul ... 


A devizahiteles követelések forintban és ezermilliárdokban mérhető növekedése, az érintett ügyfelek vesztesége, megjelent a ...  mérlegében.



Írd ide nekem a poszthoz hozzászólásban, hogy szerinted hova lett a devizahitelesek pénze !

folyt.köv. 





 





Megjegyzések

  1. 7 évig fizettem rendesen a megállapított összeget,majd az utolsó hónapban nem tudtam levenni a fizetésemet! Bementem az OTP-,közölték,hogy zárolták,,aztán a sokk után kényszerítettek,újabb 7 évembe telt,magyarosítva a kölcsönöm! Azaz:390000 ezer forint ,vagyis FORINT,nem valuta CHF-hitel: 1,500000 ft-ba került!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy kiváló szakmai anyag a devizahitelezésről és a megoldásról (2013)